Az analóg világ visszatérése a digitális korban

Észrevetted már, hogy minél jobban eluralkodik körülöttünk a digitális technológia, annál inkább vágyunk az analóg élményekre? Ez nem véletlen – a történelem azt mutatja, hogy technológiai forradalmak idején mindig reneszánszukat élik a lassú, kézzelfogható technikák. 2016-ban, amikor mindenhol az önvezető autókról és 3D nyomtatásról beszéltek, a bakelitlemezek repültek a polcokról, a régi fényképezőgépek pedig újra menők lettek. Most, az AI korában ugyanezt látjuk: Kaliforniában újra kötelezővé tették a szép írás tanítását, a Szilícium-völgyben sorra nyílnak a famegmunkáló műhelyek.

De ez nem a technológia elleni lázadás. Sokkal inkább arról szól, hogy megtaláljuk, mi tesz minket emberivé egy olyan világban, ahol a gépek egyre jobban utánozzák az emberi érzékenységet. Rob Walker újságíró például azért indított személyes hírlevelet, mert olyan tartalmakat akar készíteni, amiket nem lehet AI-val helyettesíteni vagy elsietni. "Kevésbé érdekel a termelékenység, mint az, hogy olyan munkát csináljak, ami megmarad" – mondja. Londoni tervező kollégája pedig önkéntesként javítja a törött lemezjátszókat, mert szereti hallgatni az emberek történeteit a tárgyaikról.

A lényeg talán abban rejlik, hogy míg az algoritmusok sebességet és tökéletességet ígérnek, az analóg módszerek furcsán eredeti gondolatok forrásai lehetnek – olyanok, amiket még nem kódoltak be a gépi tanulási adatbázisokba. És ha más nem, a lassúság legalább időt ad nekünk a gondolkodásra.